0 -14

 Egészen kora-gyermekkori emlékeim nem igazán vannak. Egy, ami nagyon éles; gondolom, két éves lehettem, vagy kevesebb, rácsos ágyban aludtam. Azt álmodtam, hogy egy hatalmas katicabogár jön felém, kétszer akkora, mint én. Ijedtemben megpróbáltam elhessegetni, ekkor kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy a kezemmel nyúlok kis a vékony farácsok között, akkor értettem meg, hogy álmodtam. Azután már csak az óvodából emlékszem néhány dologra. Abban az időben (abban az óvodában) kötelező volt a rendszeres kvarcolás 😃. Ekkor bugyiban álltunk sorban az orvosi előtt, és pici kvarc szemüveget adtak ránk. Emlékszem az illatra, a fényekre, soha többet az életemben nem találkoztam kvarclámpával... Volt egy nagy esésem is, az udvaron. Ez egy elég menő óvoda volt, az egyik minisztériumhoz tartozott, így medence volt az udvarán. Elcsúsztam, elestem. Olyan szerencsétlenül estem a térdemre, hogy a szélen lévő kavicsok közül az egyik beleállt a térdembe. Vittek a doktornénihez, aki csak egyszerűen leukoplaszttal ragasztotta le, és mondta, hogy 1-2 nap múlva csak húzzam le. (Biztos fertőtlenítette is előtte, hiszen itt vagyok) Sosem felejtem el, vendégek voltak nálunk, ami igen gyakori volt, mert nagy társasági életet éltek a szüleim. Apukám híres ember, anyukám - állítólag - Pest egyik legszebb asszonya volt (ebben sosem kételkedtem💓). A vendégség hangulata, a közös étkezés (mindenbe bevontak, amibe csak lehetett) olyan bátorságot adott, hogy a kétszobás lakásunk másik, kisebb szobájába, amit az én szobámnak neveztek ki, átvonultam némán, és egy mozdulattal lehúztam a  ragasztót. Csodák csodája! Ott vigyorgott a kő! Hihetetlenül meglepődtem, örültem (a helyén a térdemben lyuk tátongott, aminek a színes nyoma egy kicsit a mai napig látszik), azt hiszem, a gyakorlatiassággal való viszonyom és a tapasztalati bázisom ezzel a momentummal kezdett el fejlődni.